Nagyjából ötven százalékban a genetika dönti el, hogy ki képes a boldogságra. Ez sok embernek rossz hír. Jó hír viszont, hogy a maradék negyven-ötven százalék befolyásolható. Hogy mivel? Négy teljesen egyszerű dologgal. Jó cselekedettel (legyen az akármilyen apró), az emberi kapcsolatok ápolásával, konkrét célok kitűzésével és testmozgással. Azt hiszem, száz százalékosan boldog vagyok. Jó cselekedet: örökbe fogadtam egy kiskutyát. Emberi kapcsolat: a munkahelyemen új barátságokat kötöttem. Konkrét cél: csak a pillanatnak fogok élni. Testmozgás: minden reggel futok munka előtt. Miért is teszem ezeket? Talán mert jól érzem magam tőlük, és segít elfelejteni pár dolgot/gondot.
- Hazakísérlek. – szedte le kötényét a derekáról Matt a műszak végén. Már javában elmúlt éjfél és csak ketten voltunk a kávéházban.
- Igazán nem szükséges. 10 percnyi séta alatt hazaérek.
- Nemleges választ nem akarok hallani. Szerinted hagyom, hogy egy ilyen gyönyörű lány egyedül és védtelenül mászkáljon az éjszaka közepén?
- Túlzol. – mosolyodtam el.
- Te meg naív vagy. – vette a kezébe a kulcsot és amint felvettem a boleróm már tolt is előre, hogy ő bezárhasson.
- Lehetetlen eset vagy. – ráztam meg a fejem mikor már egymás mellett lépkedtünk.
- Így szeretsz. – karolt át.
- Max. kedvellek. – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Jah... persze persze. Az a Bill gyerek lopta el a szíved, mindig elfelejtem…
Nos igen…Matt tud róla. Valahogy benne megbízom. Eleinte kissé bizonytalan és távolságtartó voltam vele, de amint leültünk beszélgetni ráébredtem, hogy ő milyen srác. Barátok vagyunk, azt hiszem.
- Most nem akarok róla beszélni. Két napja keresem és nem képes visszahívni.
- Biztos valami dolga van.
- Te az én oldalamon állsz, oké? – böktem meg az oldalát.
- Auh…oké, csak ezt ne csináld többet. – nevetett fel.
- Mit, ezt? – gonosz vigyorral kezdtem bökdösni az oldalát.
- Neee, hey, okéé…elég lesz. – tolt el gyorsan.
- Szia Emma! – köszönt rám hangosan valaki. Ekkor tűnt fel, hogy már a házunk előtt vagyunk és a hang tulajdonosan Bill.
- Oh… szia. – máris apró mosollyá alakult a vigyorom és csak álltam, mint egy szobor.
- Nem akarsz bemutatni? – kérdezte és a hangja furcsán csengett. Ha nem tudnám h ki ő és mit érez, azt mondanám, féltékeny.
- Jajj, dehogynem. Szóval Matt, ő Bill. Bill ő itt Matt, már meséltem róla. –hadartam el, közben a fiúk kezet fogtak egymás szemébe nézve. Már most láttam, hogy nem lesznek legjobb barátok.
- És Bill… miért is vagy itt ilyen későn? – tereltem
- Mert délutántól folyamatosan hívlak és ki vagy kapcsolva.
- Biztos lemerültem. – vontam meg a vállam.
- Ezt csak így mondod? Tudod te mennyire aggódtam? – háborodott fel
- És te tudod h mennyire szarul esett h 2 napja leszarsz?
- Na jó, én asszem megyek, beszéljétek meg. – mondta Matt és egy lágy puszit nyomott az arcomra. – Bill, örültem. – biccentett és elindult.
- Nem leszarlak, csak nem volt időm. – kezdett magyarázkodásba Bill.
- Jaaah, az úgy más. – gúnyosan. – Akkor most nekem sincs időm. – indultam befelé.
- Ne már Emma. Hiányzol. – szólt utánam.
- Ez az elmúlt 2 napban nem jutott az eszedbe? – fordultam újra felé
- Meddig fogod még emlegetni?
- Elég sokáig. – mosolyodtam el halványan és felé nyújtottam a kezem. – Ha nappal nem is lehetünk együtt… az éjszaka a miénk.
- Imádlak. – nagy mosoly ült ki az arcára és megfogta a kezem majd halkan belopóztunk, nehogy Julia felébredjen.
- Amúgy… mi ez a puszi osztás meg ölelkezés a golyófejűvel? – tette fel kérdését már az ágyban fekve. Fejem a mellkasán pihent, hallgatva szívverését, kezeimmel pedig vékony derekát öleltem át.
- Hey, nem is golyófejű. Van neve. És csak puszi. Tudod, mint a barátok.
- Elég hamar barátok lettetek, nem gondolod?
- 1 hónap az sok idő. És minden nap együtt vagyunk szinte.
- Aha… csak szerintem ő nem barátként tekint rád.
- Jaahj Bill, ne bonyolítsd túl.
- Csak vak vagy és nem veszed észre.
- Na jó, inkább maradj csendben és örülj h megbocsájtottam a szörnyű cselekedeted miatt. – nevettem és az oldalát cirógattam.
- Igenis. – vigyorodott el.
- Szeretlek Billy.
- Én is kislány. De ha még egyszer Billynek hívsz, halálra csikizlek. – puszilta meg a homlokom.
- Billy.
- Majd legközelebb, most fáradt vagyok. – beszélt már csukott szemmel.
- Csak lusta…
- Jó éjt hercegnő. – ölelt szorosan.
Sok ember üldözi a boldogságot, mert úgy vélik, hogy nekik kell utolérniük. Ilyenkor mintha szemellenző lenne rajtuk, csak rohannak és rohannak. Pedig a boldogság valójában utánuk fut, és nem tudja beérni őket, mert annyira gyorsan szaladnak a boldogság után.
Kezdem megkedvelni Matt fiút de szerintem is szerelmes lesz beléd és tuti még hátráltatni fogja Emmát és Billt :(
VálaszTörlésRemélem a reggel folyamán elcsattan egy kellemes csók meg ilyenek :P
Jó rész lett és már várom a következő részt ^^
teljesen egyetértek az előttem szólóval :)
VálaszTörlés