2011. június 22., szerda

8. Az ismerős idegen


Mikor másnap reggel felébredtem Tom már nem volt mellettem, csak egy kis levélke a helyén, ezzel a szöveggel:
”Jó reggelt csipkerózsika!
Leléptem a randira, szurkolj nekem, hogy minden jól menjen :)
Puszi .”
Egy édes kis béna szívecske volt mellette, ami mosolyra késztetett. A második gondolatom rögtön a csók volt. Mintha álmodtam volna az egészet. Igazából nem is tudom mi lenne a jó, ha Bill emlékezne mindenre, vagy elfelejtette volna. Mindkét lehetőségnek vannak hátulütői. Számomra a legjobb dolog volt ez, ami eddig történt velem. Annyira akarom érezni, újra és újra.

Ahogy átlépte a küszöböt Tom, meglátta amint öccse a konyapultnak dőlve egy szál boxerben iszogatja a reggeli kávéját. Látszott rajta a másnaposság és az, hogy nem aludhatott túl sokat.
- Jó reggelt! – köszönt oda Tom és ledobta a kocsi kulcsot egy kis üvegtálba.
- Jobbat. – motyogta az orra alatt a fekete és olyan nagyot sóhajtott, mintha a világ összes baja az ő vállát nehezítené.
- Látom jól vagy. Ki hozott haza?
- Gustav. És te hol voltál?
- Hazavittem Emmát aztán elaludtam nála, de most sietek, mert randim lesz egy gyönyörűséggel. – sietett volna felfelé, ám Bill megállította.
- Várj Tom…én…
- Mi? – nézett rá. – Baj van?
- Áh…nem, hagyjuk. – erőltetett mosolyt az arcára és úgy döntött magában tartja még a szívét nyomó titkot.

Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív. Megint annyi érzés kavarog bennem, amit nem tudok hova tenni. Semmi mástól nem akarok megszabadulni, mint attól az érzéstől, hogy a gyengeség megfoszt a szabadságtól. Érezni vágyom, hogy a fájdalom és az öröm egyazon forrásból táplálkozik, mindkettő ugyanannak az erőnek a mozgása, és mindkettő szép és szükségszerű. Érezni akarom a fájdalmat, hogy tudom, a szerelmem más karjai közt lel boldogságot, azonban érezni akarom azt is, ahogy a boldogság forró lávaként árad szét a testemben, mert igenis boldog vagyok. Hisz tegnap olyan dolog történt velem, ami fölött nem tudok csak úgy szemet hunyni. Egy átlagembernek egy csók alig jelent valamit. Nekem… nekem a világot jelenti, mégha nem is önszántából tette Bill. És most megint itt ülök az én jól megszokott parkomban, megint csak bámulom a nyüzsgő életet élő emberek rohanó világát és gondolkozom. Ez a kedvenc időtöltésem, bármilyen furcsán is hangzik.
A hosszúra nyújtott gondolatmenetemet egy kis szőrcsomó kutya szakította meg, aki a lábamhoz futott.
- Hát te, kiskutyus? – mosolyogva vettem az ölembe és megvakargattam a füle tövét.
- Jaj, ne haragudj, mindig elszabadul. – szólalt meg egy kedves női hang mellettem.
- Semmi baj, aranyos kutya. – néztem a lányra, aki szőkésbarna hajjal és kék szemekkel rendelkezett. Szimpatikusnak tűnt.
- Leülhetek melléd? Várok valakit, de úgy tűnik, késik.
- Persze, ülj csak le. – mosolyogva figyeltem a kutyust, aki látszólag nagyon jól érezte magát a társaságomban. – Hogy hívják ezt a kis szőrcsomót?
- Bobby. Jól lehet vele pasizni, csak azért van. – nevetve adott neki valami jutalomfalat szerűséget. – Te is vársz valakit?
- Nem, én csak merengek, gondolkodom. – néztem rá
- Gyakran csinálsz ilyet?
- Szinte minden nap kijárok ide.
- Érdekes személyiségnek bizonyulsz számomra. – halvány mosoly jelent mg az arcán.
- És az jó, vagy rossz? – dőltem hátra a sűrű, zöld pázsitra.
- Jó, teljes mértékben jó. – feküdt ő is el, és mindketten szótlanul bámultuk a gyönyörű bárányfelhős kék eget.
Nem sok barátom van, és sokat vagyok egyedül, de ezzel a lánnyal kapcsolatban furcsa érzéseim voltak. Mintha már ismerném valahonnan. Nem szokásom csak úgy idegenekkel beszélgetni, de benne egyből ”megbíztam”.
- Hát ti meg mit csináltok? – takarta el fölöttünk állva a Napot Tom.
- Tom. – pattant fel a mellettem fekvő lány és 2 puszival köszöntötte.
”- Ezek ismerik egymást? – kérdeztem magamban”
- Dorothy, látom megismerkedtél Emmával. – mosolyogva nézett rám Tom miközben a lány csinos derekát karolta át.
- Te vagy Emma? – nézett rám nagy szemekkel
- Te vagy Dorothy? – álltam fel és újra végignéztem rajta.
- Milyen vicces a sors, hogy nélkülem is megismerkedtek. Pedig velem együtt mennyivel jobb lett volna. Hiszen én fényt viszek az emberek életébe. – kezdett egoista szónoklatba az afrofonatokkal rendelkező fiú.
- Jahj Tom, ne kezd el. – forgattam meg a szemem.
- Jól van, jól van. Amúgy is sietünk.
- Jó szórakozást nektek. – indultam is el a park kapuja felé
- Emma, Bill keresett, azt hiszem, már nálatok van. – kiabált utánam Tom és a szavak hallatán a szívem kihagyott egy dobbanást.

2011. június 17., péntek

7. Az igazi csók


Csupán egy századmásodpercig habozott. Előrébb hajolt és rátapasztotta a száját a számra. Kikapcsolódott az egész világ, eltűnt a hold, az ég, felszívódtak az utcák is a semmiben. Csak ketten léteztünk a sötétségben, élve, létezve, elevenen. Hihetetlen, hogy az egyik percben még nyugodtan ültünk egymás mellett, a másikban meg... már egymás karjaiban hevertünk. És csókolóztunk. Mint aki még sosem csinált ilyet. Nem is: mint akik régen sűrűn és élvezettel csókolóztak, de azután megfosztották őket ettől. Majd hirtelen újból egymásra találtak, és rájöttek, milyen jó az. A világon a legjobb. Úgyhogy újrakezdték. Alaposan.
Nem tudtam gondolkozni, de nem is akartam, hisz megtörtént az, amire évek óta vártam. Megcsókolt… egyszerűen megcsókolt az az ember, akibe szerelmes vagyok. Bár részeg volt, és valószínűleg nem tudta, hogy mit tesz, de én akkor is olyan boldog voltam, mint még soha. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a felettébb kellemes érzésnek. Az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled. Félek, hisz Bill nem az enyém, barátnője van, akit most csalt meg velem.
Ekkor lágyan eltávolodott tőlem, de csak alig pár centire és mélyen a szemembe nézett. Csillogott a szeme az alkoholtól,  és nekem furcsa módon lelkiismeret furdalásom lett.
- Miért… miért tetted ezt? - suttogtam
- Mert jól esett, és mert a legjobb barátnőm vagy. – simította meg az arcom
- De a legjobb barátok nem csókolóznak.
- Akkor mi vagyunk a kivétel. – mosolyodott el és ezzel szorongatta a szívem. El sem tudja képzelni, hogy mennyire szeretem Őt.
- Nem tu…
- Mi újság fiatalok? – huppant mellém újra a semmiből Tom, amit én egyből ki is használtam.
- Oh, Tom. Jó, hogy jössz. Haza tudnál vinni? – kérdeztem és ránéztem, miközben Bill átkarolt és egy alkoholos édes puszit nyomott az arcomra, amitől talán egy hangyányit meg is remegett a hangom.
- Hajnali 2 van, fiatal még az idő. – mosolygott.
- Ha nem viszel, tudod, hogy elmegyek egyedül és te leszel a felelős, ha valami perverz megtámad az éjszaka közepén. – néztem ártatlanul.
- Jó jó, elviszlek. – állt fel sóhajtva.
- Szia Bill. – néztem rá és megöleltem.
- Szia. – halkan és nem tudom, hogy mik járhattak a fejébe de nagyon elgondolkozhatott.

- Mi ez a szótlanság? – nézett rám Tom már a hazaúton.
- Csak furcsán érzem magam. – döntöttem sóhajtva a fejem az ablaküvegeknek. –Amúgy te hogy hogy nem ittál? – tereltem, hátha nem kérdez rá a problémámra.
- Holnap délelőtt randim lesz, és nem akarok másnaposan elmenni.
- Szóval egy lány végre elrabolta a szíved. Ő az, akivel randizgatsz, és nem adja oda magát?
- Igen, ő Dorothy. Különleges lány. – mosolyodott el.
- Gondoltam, hisz egy átlag lánnyal nem kezdenél. – forgattam meg a szemem. – Legalább 90-60-90 és szőke cicababa?
- Talán 91-60-90, szőkésbarna és nem cicababa. Nagyon szép és kihívás nekem, hogy megszerezzem.
- Szóval csak dugni akarsz.
- Részben.
- Ha nem lennél a legjobb barátom úgy nyakon vágnálak. – néztem rá felhúzott szemöldökkel
- Várj, és akkor összeveszünk és lesz békülős szex? – a jól megszokott huncut vigyor ült ki az arcára.
- Álmodj. – sóhajtottam és a ház elé értünk. – Mész is vissza vagy bejössz
- Hát, lehet Billnek szüksége lenne rám, eléggé kivan… de bemegyek. – mondta majd már szállt is ki.
- Halkan, Julia már biztos alszik. – nyitottam ki az ajtót.
- És ha valami szado-mazo estét tart?
- Persze, valószínű. Tom, te olyan hülye vagy. – nevettem
- Miért, neki is szüksége van szexre, mint mindenkinek. Neked is. Ha szeretnéd én segítek rajtad. – húzogatta a szemöldökét és megfogta a fenekem, miközben előtte mentem fel a lépcsőn.
- Chsss… ha felkelted, komolyan nyakon verlek. – suttogtam
- Mást nem akarsz verni? – kérdezte vigyorogva mikor már az ajtóm csukta be maga mögött.
- Fárasztó vagy, ugye tudod? – dőltem le az ágyra és a kezembe temettem az arcom.
- Hát hogyne tudnám. – feküdt mellém. – De te így szeretsz.
- Na, most az egyszer igazat mondtál. –vigyorogva fordultam felé.
- Nem akarod elmondani, hogy miért vagy ilyen búval baszott? – simított ki egy hajtincset a szememből.
- Hát… magam sem tudom. – nem szívesen hazudtam neki.
- Az ember nem szokott csak úgy szomorú lenni.
- Én igen. – vontam meg a vállam és hozzábújtam, mikor a hátára feküdt.
- Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem.
- Tudom. – dugtam az arcom a finom illatú nyakába.
- És azt tudtad, hogy az emberek nem szoktak ilyen sok ruhába aludni? – lassú mozdulattal nyúlt be a felsőm alá.
- Veszed ki onnan a kezed te perverz állat! – motyogtam már csukott szemekkel.
- Jó, próbálkozni lehet.
- Jó éjt Tom. – nyomtam egy kis puszit a nyakára.
- Hey, nem mondtam, h itt alszom.
- Akkor menj el.
- Kedves vagy, de megvárom, míg elalszol. - simogatta a hátam, és én ennek hatására lassan álomba merültem, ám még mindig a csók hatása alatt voltam. Percekkel később Tomot is meglátogatták az álommanók.