8. Az ismerős idegen

Mikor másnap reggel felébredtem Tom már nem volt mellettem, csak egy kis levélke a helyén, ezzel a szöveggel:

”Jó reggelt csipkerózsika!

Leléptem a randira, szurkolj nekem, hogy minden jól menjen :)

Puszi .”

Egy édes kis béna szívecske volt mellette, ami mosolyra késztetett. A második gondolatom rögtön a csók volt. Mintha álmodtam volna az egészet. Igazából nem is tudom mi lenne a jó, ha Bill emlékezne mindenre, vagy elfelejtette volna. Mindkét lehetőségnek vannak hátulütői. Számomra a legjobb dolog volt ez, ami eddig történt velem. Annyira akarom érezni, újra és újra.

Ahogy átlépte a küszöböt Tom, meglátta amint öccse a konyapultnak dőlve egy szál boxerben iszogatja a reggeli kávéját. Látszott rajta a másnaposság és az, hogy nem aludhatott túl sokat.

- Jó reggelt! – köszönt oda Tom és ledobta a kocsi kulcsot egy kis üvegtálba.

- Jobbat. – motyogta az orra alatt a fekete és olyan nagyot sóhajtott, mintha a világ összes baja az ő vállát nehezítené.

- Látom jól vagy. Ki hozott haza?

- Gustav. És te hol voltál?

- Hazavittem Emmát aztán elaludtam nála, de most sietek, mert randim lesz egy gyönyörűséggel. – sietett volna felfelé, ám Bill megállította.

- Várj Tom…én…

- Mi? – nézett rá. – Baj van?

- Áh…nem, hagyjuk. – erőltetett mosolyt az arcára és úgy döntött magában tartja még a szívét nyomó titkot.

Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív. Megint annyi érzés kavarog bennem, amit nem tudok hova tenni. Semmi mástól nem akarok megszabadulni, mint attól az érzéstől, hogy a gyengeség megfoszt a szabadságtól. Érezni vágyom, hogy a fájdalom és az öröm egyazon forrásból táplálkozik, mindkettő ugyanannak az erőnek a mozgása, és mindkettő szép és szükségszerű. Érezni akarom a fájdalmat, hogy tudom, a szerelmem más karjai közt lel boldogságot, azonban érezni akarom azt is, ahogy a boldogság forró lávaként árad szét a testemben, mert igenis boldog vagyok. Hisz tegnap olyan dolog történt velem, ami fölött nem tudok csak úgy szemet hunyni. Egy átlagembernek egy csók alig jelent valamit. Nekem… nekem a világot jelenti, mégha nem is önszántából tette Bill. És most megint itt ülök az én jól megszokott parkomban, megint csak bámulom a nyüzsgő életet élő emberek rohanó világát és gondolkozom. Ez a kedvenc időtöltésem, bármilyen furcsán is hangzik.

A hosszúra nyújtott gondolatmenetemet egy kis szőrcsomó kutya szakította meg, aki a lábamhoz futott.

- Hát te, kiskutyus? – mosolyogva vettem az ölembe és megvakargattam a füle tövét.

- Jaj, ne haragudj, mindig elszabadul. – szólalt meg egy kedves női hang mellettem.

- Semmi baj, aranyos kutya. – néztem a lányra, aki szőkésbarna hajjal és kék szemekkel rendelkezett. Szimpatikusnak tűnt.

- Leülhetek melléd? Várok valakit, de úgy tűnik, késik.

- Persze, ülj csak le. – mosolyogva figyeltem a kutyust, aki látszólag nagyon jól érezte magát a társaságomban. – Hogy hívják ezt a kis szőrcsomót?

- Bobby. Jól lehet vele pasizni, csak azért van. – nevetve adott neki valami jutalomfalat szerűséget. – Te is vársz valakit?

- Nem, én csak merengek, gondolkodom. – néztem rá

- Gyakran csinálsz ilyet?

- Szinte minden nap kijárok ide.

- Érdekes személyiségnek bizonyulsz számomra. – halvány mosoly jelent mg az arcán.

- És az jó, vagy rossz? – dőltem hátra a sűrű, zöld pázsitra.

- Jó, teljes mértékben jó. – feküdt ő is el, és mindketten szótlanul bámultuk a gyönyörű bárányfelhős kék eget.

Nem sok barátom van, és sokat vagyok egyedül, de ezzel a lánnyal kapcsolatban furcsa érzéseim voltak. Mintha már ismerném valahonnan. Nem szokásom csak úgy idegenekkel beszélgetni, de benne egyből ”megbíztam”.

- Hát ti meg mit csináltok? – takarta el fölöttünk állva a Napot Tom.

- Tom. – pattant fel a mellettem fekvő lány és 2 puszival köszöntötte.

”- Ezek ismerik egymást? – kérdeztem magamban”

- Dorothy, látom megismerkedtél Emmával. – mosolyogva nézett rám Tom miközben a lány csinos derekát karolta át.

- Te vagy Emma? – nézett rám nagy szemekkel

- Te vagy Dorothy? – álltam fel és újra végignéztem rajta.

- Milyen vicces a sors, hogy nélkülem is megismerkedtek. Pedig velem együtt mennyivel jobb lett volna. Hiszen én fényt viszek az emberek életébe. – kezdett egoista szónoklatba az afrofonatokkal rendelkező fiú.

- Jahj Tom, ne kezd el. – forgattam meg a szemem.

- Jól van, jól van. Amúgy is sietünk.

- Jó szórakozást nektek. – indultam is el a park kapuja felé

- Emma, Bill keresett, azt hiszem, már nálatok van. – kiabált utánam Tom és a szavak hallatán a szívem kihagyott egy dobbanást.