14. A majdnem csók

- Elmondod végre miről akartál beszélni? – kérdeztem Billt, mikor egy kis boxban ültünk és figyeltük, ahogy Tom és szőke barátnője jókedvűen gurítják a színes labdákat, szinte minden bábut eltalálva ezzel.

- Ez nem egy könnyű téma. Nem tudom, mi lesz, ha elmondom, de nem bírom magamban tartani. Már hetek óta szeretném veled megbeszélni.

- Miről van szó? – a hangomból csak úgy sugárzott a félelem.

- Arról az éjszakáról, mikor bemutattam neked Leaht. És az erkélyen történt az a dolog… - ahogy kiejtette a szavakat, megfagyott az ereimben a vér. Bill tudja!? Bill tudja!

- Én…azt…szóval…nem. – dadogtam össze vissza és a körmeimet birizgáltam.

- Nem kell zavarban lenned. – fogta meg a kezem.

- Te végig tudtad?

- Igen, én csak… - mondanivalóját nem tudta befejezni, mert felálltam.

- Te végig tudtad és nem mondtad el. Te… tudod, hogy ez mit jelent számomra? És…áhh. – sietősen szedtem a lábaimat, nem érdekel hová, csak el onnan. Lehet kicsit túlreagáltam a helyzetet, de hát ő végig emlékezett rá, hogy smárolunk. És eltitkolta! Dühös voltam, és tudtam, hogy most csak egy ember segíthet.

- … és ő tudta. – fejezte be a mondatomat Matt.

- Igen. Szerinted jogosan vagyok dühös? – néztem rá. Az utcai lámpa fénye egész érdekes szemszögből világította meg az arcát.

- Persze. És szerintem bosszút kellene állnod.

- Bosszút? Jahj, Matt. Nem vagyunk már óvodások. – sóhajtva pillantottam fel az égre. A járda szélén ültünk a házuk előtt. Éjszaka volt, így egy autó sem járt arra szerencsére.

- Velem.

- Veled?

- Igen. Figyelj… szerintem neki is jelenthetett valamit az a csók. Szóval… állj bosszút úgy, hogy velem vagy.

- De… áhh, nem. Vagy nem tudom. Mi van, ha nem is érdekli majd? – néztem rá bizonytalanul.

- Akkor ez van. Legalább megtudod, milyen jól smárolok. – huncut mosoly húzódott a szájára.

- De hülye vagy. – nevettem el magam.

- Most komolyan. Mindig úgy volt, hogy akartam egy lányt, aztán megismertem, és akkor már nem akartam többé, de veled csak egyre erősebb és erősebb lett az érzés. – éreztem, hogy ezt komolyan is gondolta, nem csak azért, hogy megszerezzen.

- Soha nem mondtad, hogy szeretsz.

- Most sem mondom.

- Akkor hát mit akarsz?

- Tetszel. Kívánlak. Azt akarom, hogy az enyém légy. Ennek semmi köze sincs a szerelemhez. – nézett mélyen a szemembe, és éreztem, ahogy arcom lassan elborítja a pír.

- Én… nem tudom, mit mondhatnék. – hajtottam le a fejem zavaromban.

- Mond, hogy igen. Hogy próbáljuk meg együtt. Ha nem megy, nem erőltetjük. – az állam alá nyúlt és lassan felemelte a fejem.

- Rendben. – mondtam bizonytalanul.

- Ez a beszéd. – mosolyogva hajolt oda, hogy megcsókoljon.

- De ne siessünk el semmit. Hisz ennek a kapcsolatnak a célja, hogy féltékennyé tegyem Billt, ne feledd. Szeretem Őt. – mondtam határozottan, a szemébe nézve.

- Oké. – halvány mosollyal az arcán megpuszilta a homlokom és magához ölelt.

Iszonyú bűntudat lett úrrá rajtam. Mit teszek, istenem? 2 fiút akarok tönkretenni. Matt, aki tényleg kedvel és annyira jól megértük egymást. Önzetlen és segíteni akar. De nem akarok neki fájdalmat okozni ezzel az egésszel. És Bill… az én szerelmem, aki észre sem vesz. A barátja vagyok, és ez így is fog maradni. De akkor mégis miért teszem ezt?

13. Ajánlat

- Mond. Már látom a fejeden a szenvedést. – nézte Tom öccsét, ahogy sóhajtva helyet foglal a kanapén mellette.

- Még mindig a múltkori.

- Ne mond már, hogy még nem mondtad el neki. Bazdmeg Bill, szerinted az normális, hogy smárolsz a legjobb barátnőddel és úgy teszel mintha nem tudnál róla?

- De nem tudok hogy nekikezdeni. És most még ott van az a fasz is.

- Milyen fasz?

- Hát az a ”szuperszexi” Matt gyerek.

- Jah, találkoztam vele, szerintem jófej.

- Látszik rajta, hogy rávan állva Emmára.

- És akkor mi van? Azt mondtad Leah kell neked.

- Ő kell… csak idegesít, hogy egy olyannal van.

- Ne szólj bele, az ő dolguk. Na most megyek, mert vár rám egy istennő. – kelt fel Tom vigyorogva.

- Ugye nem…? – lepődött meg Bill.

- Mi nem?

- Ugye nem csaltad meg Dorothyt? Basszus Tom, úgy megkedveltem, ne csináld már.

- Róla beszélek ember. – nevetve forgatta meg a szemét.

- Ne Matt, több nem fér belém. – nevetve dőltem hátra a Mc Donald’s egyik eldugott kis sarkában.

- Dehogynem. Már csak egy kis krumplicska. – tartotta felém.

- Neeeem, légyszi ne.

- Nah, jó. Nem küzdök veled tovább.

- Te akarsz felhizlalni. – felháborodva.

- Pontosan.

- Mikor kell visszamennünk?

- Még van… - pillantott az órájára. – 10 percünk.

- Oh… - szuggeráltam a telefonom.

- Nem fog felhívni, ne reménykedj.

- Szemét vagy. – csaptam meg a karját.

- Csak realista. És tudom, hogy az ilyen Billféle menő gyerekek nem érnek rá. – némi gúny volt a hangjába.

- Nem ismered, ne ítélkezz.

- Nem is akarom megismerni, elég hogy tudom, mennyi szenvedést okoz neked.

- Matt, ne kezdjük megint. – sóhajtva néztem rá.

- Eltudnám veled feledtetni.

- Szeretem őt.

- Majd nem fogod. Csak…egy esélyt adj, hogy megmutassam, mellettem boldog lehetsz. – hajolt közelebb és mélyen a szemembe nézett.

- Én…nem. Nem tudom.

- Nagyon kedvellek. Beléd tudnék szeretni.

- Ne mondj ilyet. – néztem el róla, mert túlságosan zavarba jöttem.

- Én csak féltékeny vagyok rá. Szereted, ő meg tudomást sem vesz rólad.

- Ha féltékenyek vagyunk valakire, tudnunk kell, hogy ez valójában nem szeretet. Ilyenkor csupán egyfajta játékot játszunk, a szeretet álcája mögé rejtjük a szexet. A szeretet ilyenkor csupán üres szó, a valóság pedig maga a szex.

- Jól van már, pszicholány ne magyarázd ezt túl. Igaz, hogy gondoltam már szexre veled, de nem az a legfontosabb.

- Figyelj, átgondolom, oké? – sóhajtva

- Oké. – nyomott egy puszit az arcomra.

- Végre. Azt hittem már sosem szabadulsz el. – zárt karjaiba Bill, amint kiléptem a kávézóból.

- Bocsi, sokan voltak.

- Nem baj. De most menjünk. –fogta meg a kezem és húzni kezdett maga után.

- Hova?

- Tomékkal bowlingozni.  És… beszélnünk is kell egy fontos dologról. - tette hozzá halkan

12. Miénk az éjszaka

Nagyjából ötven százalékban a genetika dönti el, hogy ki képes a boldogságra. Ez sok embernek rossz hír. Jó hír viszont, hogy a maradék negyven-ötven százalék befolyásolható. Hogy mivel? Négy teljesen egyszerű dologgal. Jó cselekedettel (legyen az akármilyen apró), az emberi kapcsolatok ápolásával, konkrét célok kitűzésével és testmozgással. Azt hiszem, száz százalékosan boldog vagyok. Jó cselekedet: örökbe fogadtam egy kiskutyát. Emberi kapcsolat: a munkahelyemen új barátságokat kötöttem. Konkrét cél: csak a pillanatnak fogok élni. Testmozgás: minden reggel futok munka előtt. Miért is teszem ezeket? Talán mert jól érzem magam tőlük, és segít elfelejteni pár dolgot/gondot.

- Hazakísérlek. – szedte le kötényét a derekáról Matt a műszak végén. Már javában elmúlt éjfél és csak ketten voltunk a kávéházban.

- Igazán nem szükséges. 10 percnyi séta alatt hazaérek.

- Nemleges választ nem akarok hallani. Szerinted hagyom, hogy egy ilyen gyönyörű lány egyedül és védtelenül mászkáljon az éjszaka közepén?

- Túlzol. – mosolyodtam el.

- Te meg naív vagy. – vette a kezébe a kulcsot és amint felvettem a boleróm már tolt is előre, hogy ő bezárhasson.

- Lehetetlen eset vagy. – ráztam meg a fejem mikor már egymás mellett lépkedtünk.

- Így szeretsz. – karolt át.

- Max. kedvellek. – néztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Jah... persze persze. Az a Bill gyerek lopta el a szíved, mindig elfelejtem…

Nos igen…Matt tud róla. Valahogy benne megbízom. Eleinte kissé bizonytalan és távolságtartó voltam vele, de amint leültünk beszélgetni ráébredtem, hogy ő milyen srác. Barátok vagyunk, azt hiszem.

- Most nem akarok róla beszélni. Két napja keresem és nem képes visszahívni.

- Biztos valami dolga van.

- Te az én oldalamon állsz, oké? – böktem meg az oldalát.

- Auh…oké, csak ezt ne csináld többet. – nevetett fel.

- Mit, ezt? – gonosz vigyorral kezdtem bökdösni az oldalát.

- Neee, hey, okéé…elég lesz. – tolt el gyorsan.

- Szia Emma! – köszönt rám hangosan valaki. Ekkor tűnt fel, hogy már a házunk előtt vagyunk és a hang tulajdonosan Bill.

- Oh… szia. – máris apró mosollyá alakult a vigyorom és csak álltam, mint egy szobor.

- Nem akarsz bemutatni? – kérdezte és a hangja furcsán csengett. Ha nem tudnám h ki ő és mit érez, azt mondanám, féltékeny.

- Jajj, dehogynem. Szóval Matt, ő Bill. Bill ő itt Matt, már meséltem róla. –hadartam el, közben a fiúk kezet fogtak egymás szemébe nézve. Már most láttam, hogy nem lesznek legjobb barátok.

- És Bill… miért is vagy itt ilyen későn? – tereltem

- Mert délutántól folyamatosan hívlak és ki vagy kapcsolva.

- Biztos lemerültem. – vontam meg a vállam.

- Ezt csak így mondod? Tudod te mennyire aggódtam? – háborodott fel

- És te tudod h mennyire szarul esett h 2 napja leszarsz?

- Na jó, én asszem megyek, beszéljétek meg. – mondta Matt és egy lágy puszit nyomott az arcomra. – Bill, örültem. – biccentett és elindult.

- Nem leszarlak, csak nem volt időm. – kezdett magyarázkodásba Bill.

- Jaaah, az úgy más. – gúnyosan. – Akkor most nekem sincs időm. – indultam befelé.

- Ne már Emma. Hiányzol. – szólt utánam.

- Ez az elmúlt 2 napban nem jutott az eszedbe? – fordultam újra felé

- Meddig fogod még emlegetni?

- Elég sokáig. – mosolyodtam el halványan és felé nyújtottam a kezem. – Ha nappal nem is lehetünk együtt… az éjszaka a miénk.

- Imádlak. – nagy mosoly ült ki az arcára és megfogta a kezem majd halkan belopóztunk, nehogy Julia felébredjen.

- Amúgy… mi ez a puszi osztás meg ölelkezés a golyófejűvel? – tette fel kérdését már az ágyban fekve. Fejem a mellkasán pihent, hallgatva szívverését, kezeimmel pedig vékony derekát öleltem át.

- Hey, nem is golyófejű. Van neve. És csak puszi. Tudod, mint a barátok.

- Elég hamar barátok lettetek, nem gondolod?

- 1 hónap az sok idő. És minden nap együtt vagyunk szinte.

- Aha… csak szerintem ő nem barátként tekint rád.

- Jaahj Bill, ne bonyolítsd túl.

- Csak vak vagy és nem veszed észre.

- Na jó, inkább maradj csendben és örülj h megbocsájtottam a szörnyű cselekedeted miatt. – nevettem és az oldalát cirógattam.

- Igenis. – vigyorodott el.

- Szeretlek Billy.

- Én is kislány. De ha még egyszer Billynek hívsz, halálra csikizlek. – puszilta meg a homlokom.

- Billy.

- Majd legközelebb, most fáradt vagyok. – beszélt már csukott szemmel.

- Csak lusta…

- Jó éjt hercegnő. – ölelt szorosan.

Sok ember üldözi a boldogságot, mert úgy vélik, hogy nekik kell utolérniük. Ilyenkor mintha szemellenző lenne rajtuk, csak rohannak és rohannak. Pedig a boldogság valójában utánuk fut, és nem tudja beérni őket, mert annyira gyorsan szaladnak a boldogság után.